Hangszerek 乐器


Szükségesnek láttam egy külön oldalt nyitni a hangszerek számára is, amelyek annyira különböznek az Európában ismert hangszerektől. Ahogy egyre több verset fordítottam, úgy botlottam bele ezekbe a különleges hangszerekbe. 

1, 琴 (qin)， 古琴 (guqin), magyarul talán citerának, esetleg hárfának fordítható. Ez az ókori, de a modern Kínában is gyakran használt hangszer, újabban egyre elterjedtebb. Mivel nem akarom más képeit feltölteni a blogra, ezért saját vázlatot készítek a hangszerekről. Legalább jobban megismerem a felépítésüket is. 
Több versben is felbukkan, elsőként Mèng Hàorán Nyáridőn a déli pavilonban Xin Da-ra gondolván (夏日南亭怀辛大， 孟浩然), de később LiQi verseiben bőven találkozhatunk különböző hangszerekkel. 
Bővítés: 2025. márciusában Budapesten két helyszínen is volt guqin kiállítás, én a tanárnőmmel mindkét helyre ellátogattam. Ez igen hasznos volt, hogy a hangszer bemutatását kicsit bővítsem. Kiderült számomra, hogy a hangszer első említése már Kr.e.2000-es évekre tehető, de a Tang-kor óta maradtak fent máig elérhető darabok. Számtalanféle guqin van - mint bármely más hangszerből-  ezt is sokféle mester sokféle módon készítette el, hogy jobb hangzást kapjon, így aztán korszakokról, mesterekről, kinézet, stb. alapján lettek elnevezve (pl. Lianzhu-típus, Luoxia-típus, stb.). A mesterek két évig is elfarigcsáltak egy-egy hangszeren, és a tulajdonosa gyakran vésett a hátlapjára verset, illetve a nevét. Így a legrégibb, legértékesebb guqinok hátlapján sok-sok írásjegy látható. 
Kottából is lehet játszani a hangszeren, de ez a kotta eltér a ma és az ókorban, Európában ismert kottáktól. 

Milyen volt játszani a guqin-on? Volt lehetőség a kiállításon kipróbálni egy guqin-t. Nekem nagyon tetszett. Idehaza van egy öreg citerám, amit gyerekkoromban pengettem, de nem is hasonlítható hozzá. Sokkal puhább, finomabb, könnyebben lehet hajlítani a hangokat rajta. 

A tanárnőm elmondta, hogy a guqinon általában tanult, értelmiségi emberek, irodalmárok, költők, politikusok szerettek játszani, míg a hozzá hasonló guzheng-en inkább hölgyek. A kiállításon sajnos nem volt guzheng, így ezzel a hangszerrel még adós maradok, mindenesetre elmondhatom, hogy az a guqinnél testesebb, és több a guqinnél több húron lehet rajta játszani. 

古琴
古琴
Ókori guqin-kotta, a kiállításon fényképeztem
Ókori guqin-kotta, a kiállításon fényképeztem

2, 琵琶 (pípá): lant típusú hangszer, általában hölgyek játszottak rajta. LiQi "Régimódian" című versében (古意, 李颀) találkoztam először ennek a hangszernek az említésével. Később még Cen Shen "Fehérhó-dala"-ban is felbukkant. Tehát a pipá:

琵琶
琵琶

3, 羌笛  (qiāngdí): Qiang-fuvola. Szintén LiQi "Régimódian" című versében találkoztam először ezzel a hangszerrel, és a Qiang (羌) nevű néppel is, akik eredetileg használták ezt a hangszert. A qiang etnikai kisebbség volt ősi Északnyugat-Kínában, és a hangszerük, a qiang-fuvola egyetlen bambusz-szálból (vagy nádszálból) készült fúvós hangszer. Nyilván nem volt drága, és bárhol tudtak hozzá alapanyagot szerezni. Valószínűleg nem tudtak túl nagy hangskálát átfogni, viszont az érzéseiket ki tudta fejezni ez a hangszer is. 

Az interneten nem találtam túl sok képet, információt róla, de alább van egy kis videó.

https://www.youtube.com/watch?v=gX6cz4asjNI&ab_channel=ChinaCulturalCentreinKualaLumpur

 Íme az én ábrázolásom a qiang-fuvoláról: 

羌笛
羌笛


4, Hújiā (胡笳): a Xiōngnú-k (匈奴) nomád fuvolájának a neve. Nevével Li Qi versében találkoztam, 听董大弹胡笳弄兼寄语房给事 (Dong Da pengeti a Hujia-dalt). Ebben a versben pontos leírás van arról, milyen hanghatása lehetett ennek a hangszernek, milyen érzetet kelthetett a hallgatóban. A vers lábjegyzetében van egy történet, amit ide is beszúrok: 
Cài Yǎn蔡琰, más néven Cài Wénjī蔡文姬, a Han-dinasztia (206-220) idején élt (kb.178-220 körül), költő, zeneszerző, nő. Ő komponálta a "18 dal nomád fuvolára" című művet, elsősorban qin-re (lantra), de Hújiā-n (nomád fuvolán, eredetileg 3 lyukkal) is előadható. Cài Wénjī első férje egyből a házasságkötés után meghalt. Ekkor hunok (xiongnu-k) törtek be a kínai fővárosba, és elhurcolták Cài Wénjī-t a határhoz. Ott elvette egy hun harcos, Zuo Xianwang, és Cài Wénjī szült neki két fiút. A nomád pusztákon úgy szólt a Hújiā, hogy Cài Wénjīnek muszáj volt a dalokat megírnia. Cài Wénjit csak a késői han időszakban váltotta vissza Cáocāo曹操 császár, 12 év "raboskodás" és idegen földön lakás után .
Milyen érdekes belegondolni egy több ezer évvel ezelőtt élt zeneszerző-nő életébe... neki köszönhető, hogy a hujia hangszer és hangzás fennmaradhatott, és Li Qi-nek, aki akkoriban elragadtatva hallgatta ezeket a dalokat. 
A xiongnu-k népi hangszeréről készített saját képem: 


Hújiā 胡笳
Hújiā 胡笳

5, Bìlì (觱篥): bambuszból készült, népi fúvós hangszer, szintén Li Qi versében találkoztam először a nevével, a Hallgatom An Wanshant, ahogy fújja a bílín a dalt (听安万善吹觱篥歌, 李颀) című versben. Nádpipának is fordítják, de Kínában bambuszból készül. Li Qi a fent említett versben jól illusztrálja, milyen hangja lehetett a bílínek. A lenti képen próbáltam illusztrálni a hangszert: 

bìlì 觱篥
bìlì 觱篥

6, 钟磬 zhōngqìng, vagy 編磬 biānqìng: kőharangok sorából álló mágikus kínai hangszer, amelyet buddhista templomokban használtak szerzetesek megigézésére. A hangszer említésével 破山寺后禅院， 常建， Po-hegyi templom mögötti meditációs udvar, Chang Jian versében találkoztam. 

Utánakerestem az interneten, és elbűvölt ez a különös, ősi hangszer, ahol különböző méretű kő lapokat, (úgynevezett "kék követ" (青石)) akasztanak egy állványra, és azt ütővel megütik. A hangzása megnyugtató, elmélyítő. 

A hangszer meghallgatható:

 https://www.youtube.com/watch?v=6gKxXnUeHCc&ab_channel=XiaobingYi

編磬
編磬