蝉

李商隐 (813-858)

本以高难饱，徒劳恨费声。

五更疏欲断，一树碧无情。

薄宦梗犹泛，故园芜已平。

烦君最相警，我亦举家清。

Chán

Lǐ Shāngyǐn (813-858)

Běn yǐ gāonán bǎo, túláo hèn fèi shēng.

Wǔ gēng shū yù duàn, yī shù bì wúqíng.

Báo huàn gěng yóu fàn, gùyuán wú yǐ píng.

Fán jūn zuì xiāng jǐng, wǒ yì jǔ jiā qīng.

Kabóca

Li Shangyin (813-858)

A magasban bizony éhezni fogsz; hiába jajgatsz, hiába nyafogsz.

A hangod hajnalra majd elgyengül; míg a fád zöldell könyörtelenül.

Hivatalom szerény, sodor az ár; szülőföldem benőtte a gaz már.

Hogy emlékeztetsz, megköszönöm én; miként te, nemes vagyok, de szegény.

A vers első sora azon a vélekedésen alapul, hogy az ókori kínaiak azt gondolták, a kabócák azért élnek magas fák tetején, mert onnan felszívják a harmatot. Mivel a magas fákon kevés a harmat, a kabócák a vélekedések szerint állandóan éheztek és ezért "sírtak", ciripeltek egész éjjel.

梗犹泛 gěng yóu fàn: A Hadakozó fejedelemségek idején jegyezték le egy könyvben az alábbi szállóigét: 

A Barackfából faragott ember és a Sárból készített ember beszélgetnek a folyópart egy-egy oldalán állva:

-Uram, Te a nyugati part földjéből vagy. Ha a nyolcadik hónapban jön az eső, és a folyó megárad, nem marad belőled semmi!

-Nem igazán. A nyugati part földjéből vagyok, ha jön az eső, és a folyó megárad, csupán visszatérek a part földjébe. De te, Keleti-királyság barackfájából faragott ember, ha jön az eső, és a folyó megárad, akkor veled mi lesz?

Ezt a szállóigét használja fel a költő, mint a barackfából faragott ember szimbolikus életét, akit elvisz az ár, elvándorol máshová, lebegő, gyökértelen életet él.

Meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=HnzODTRY8Dw