Kirándulás az Őszibarack-forráshoz, Wang Wei, 桃源行, 王维
桃源行
王维 (699-761)
渔舟逐水爱山春，两岸桃花夹古津。
坐看红树不知远，行尽青溪不见人。
山口潜行始隈隩，山开旷望旋平陆。
遥看一处攒云树，近入千家散花竹。
樵客初传汉姓名，居人未改秦衣服。
居人共住武陵源，还从物外起田园。
月明松下房栊静，日出云中鸡犬喧。
惊闻俗客争来集，竞引还家问都邑。
平明闾巷扫花开，薄暮渔樵乘水入。
初因避地去人间，及至成仙遂不还。
峡里谁知有人事，世中遥望空云山。
不疑灵境难闻见，尘心未尽思乡县。
出洞无论隔山水，辞家终拟长游衍。
自谓经过旧不迷，安知峰壑今来变。
当时只记入山深，青溪几度到云林。
春来遍是桃花水，不辨仙源何处寻。
Táoyuán xíng
wáng wéi (699-761)
yúzhōu zhú shuǐ ài shān chūn, liǎng'àn táohuā jiā gǔjīn.
Zuò kàn hóng shù bùzhī yuǎn, xíng jǐn qīng xī bùjiàn rén.
Shānkǒu qiánxíng shǐ wēi ào, shān kāi kuàng wàng xuán píng lù.
Yáo kàn yī chù zǎn yún shù, jìn rù qiānjiā sàn huā zhú.
Qiáo kè chū chuán hàn xìngmíng, jū rén wèi gǎi qín yīfú.
Jū rén gòng zhù wǔlíngyuán, hái cóng wù wài qǐ tiányuán.
Yuè míng sōngxià fáng lóng jìng, rì chū yún zhōng jī quǎn xuān.
Jīng wén sú kè zhēng lái jí, jìng yǐn hái jiā wèn dūyì.
Píngmíng lǘxiàng sǎo huā kāi, bómù yú qiáo chéng shuǐ rù.
Chū yīn bì de qù rénjiān, jízhì chéng xiān suì bù hái.
Xiá lǐ shéi zhī yǒu rénshì, shì zhōng yáowàng kōng yún shān.
Bù yí língjìng nán wén jiàn, chén xīn wèi jìn sīxiāng xiàn.
Chū dòng wúlùn gé shānshuǐ, cí jiā zhōng nǐ zhǎng yóu yǎn.
Zì wèi jīngguò jiù bù mí, ān zhī fēng hè jīn lái biàn.
Dāngshí zhǐ jì rù shān shēn, qīng xī jǐ dù dào yún lín.
Chūnlái biàn shì táohuā shuǐ, bù biàn xiān yuán hé chù xún.
Kirándulás az Őszibarack-forráshoz
Wang Wei (699-761)
Halászbárka űzi a vizet, csodás tavaszi táj; Mindkét parton őszibarackvirág, köztük vén komp jár.
A vörös fákat elnézve, megszűnik a távolság; a zöld patakon haladva, ma zajos a társaság.
Folyókanyarulat, a hegyszorosban lopva halad; Széles, lapos táj jő, amint a hegynek vége szakad.
Egybefolyik távolban a fák és felhők alakja; Belépve közéjük: bambuszok és virágok halma.
Egy favágó cserélte először nevét "Han" névre; De a lakosok "Qin"-ruhájukat nem cserélték le.
Együtt élnek az Őszibarack-forrásnál régóta; s az elhagyatott földből paradicsom lett azóta.
Holdvilágban fenyők alatt egy ház, ablaka néma; Napkeltekor a felhők között tyúkok, kutyák hangja.
Összefutnak üdvözölni idetévedt vendéget; A családjukról, szülőföldjükről kérdezősködnek.
Hajnalban a sikátorban már virágot söpörnek; Alkonyatkor a halászok vizek mellől megtérnek.
Kezdetben világ gondja elől ide menekültek; "Nem térünk vissza, még elrejtenek a varázshegyek."
Ki törődik már világi bajjal itt a szurdokban? Hiszen, ha messzire néznek, ott csak felhő és hegy van.
Szellemmel teli, csodás föld ez, nem vonják kétségbe; Mégis, szülővárosa jár minden lakó szívébe.
Elhagyva a barlangom, mindegy, hogy folyón vagy hegyen; otthonomtól elválva hosszú utazásom teszem.
Azt hittem, a múlt nem vész el, és el nem tévedhetek; De köröttem megváltoztak a völgyek és a hegyek.
Akkor ez a völgy, emlékszem, mintha mélyebb lett volna; s Felhő-erdő patakja mintha jobban kanyarogna.
Ez a tavasz tele van barackvirággal és vízzel; Tündér-forrást merre keressem? Már nem ismerem fel!
A verset Tao Yuanming – Őszibarackvirág-tavasz története című prózája ihlette. (*Tao Yuanming 陶渊明 (365-427), kínai költő. Hivatalnoki életéből több mint húsz évre vonult vissza. Költészetében a vidéki életet, szántóföldek, kertek világát mutatja be. A blogon található tőle már egy vers).
A vers közepén a Han és a Qin dinasztia említése, arra utal, amikor a Han-dinasztia átvette a hatalmat a Qin-dinasztiától, kb. ie.207 körül. Akik a Qin-dinasztiához voltak hívek, a hegyek közé menekültek, hiába a változás, ruhájukat nem cserélték le.
A különböző dinasztiák jellemző ruházatairól az alábbi linken kicsit többen olvashatsz.