Rohanásban, Zhu Ziqing, 匆匆, 朱自清

匆匆

朱自清

　　燕子去了，有再来的时候;杨柳枯了，有再青的时候;桃花谢了，有再开的时候。但是，聪明的，你告诉我，我们的日子为什么一去不复返呢?——是有人偷了他们吧：那是谁?又藏在何处呢?是他们自己逃走了吧：现在又到了哪里呢?

　　我不知道他们给了我多少日子;但我的手确乎是渐渐空虚了。在默默里算着，八千多日子已经从我手中溜去;像针尖上一滴水滴在大海里，我的日子滴在时间的流里，没有声音，也没有影子。我不禁汗涔涔而泪潸潸了。

　　去的尽管去了，来的尽管来着;去来的中间，又怎样地匆匆呢?早上我起来的时候，小屋里射进两三方斜斜的太阳。太阳他有脚啊，轻轻悄悄地挪移了;我也茫茫然跟着旋转。于是——洗手的时候，日子从水盆里过去;吃饭的时候，日子从饭碗里过去;默默时，便从凝然的双眼前过去。我觉察他去的匆匆了，伸出手遮挽时，他又从遮挽着的手边过去，天黑时，我躺在床上，他便伶伶俐俐地从我身上跨过，从我脚边飞去了。等我睁开眼和太阳再见，这算又溜走了一日。我掩着面叹息。但是新来的日子的影儿又开始在叹息里闪过了。

　　在逃去如飞的日子里，在千门万户的世界里的我能做些什么呢?只有徘徊罢了，只有匆匆罢了;在八千多日的匆匆里，除徘徊外，又剩些什么呢?过去的日子如轻烟，被微风吹散了，如薄雾，被初阳蒸融了;我留着些什么痕迹呢?我何曾留着像游丝样的痕迹呢?我赤裸裸来到这世界，转眼间也将赤裸裸的回去罢?但不能平的，为什么偏要白白走这一遭啊?

　　你聪明的，告诉我，我们的日子为什么一去不复返呢?

Rohanásban

Zhu Ziqing

A fecskék elmentek, egyszer újra eljön az idő, hogy visszatérjenek; a fűzfa kiszáradt, egyszer újra eljön az idő, hogy kizöldüljön; a barackvirágok eltűntek, egyszer újra kinyílnak majd. De te bölcs, mondd meg nekem, napjaink miért mennek el anélkül, hogy visszatérnének? Ha valaki ellopta őket: ki volt az? És hol rejti? Ha maguktól szöktek meg: hol vannak most?

Nem tudhatom, hány napot adtak nekem; de a kezeim egyre üresebbek. Csendben számolok…, kezeimből kicsúszott már több, mint nyolcezer nap; mint egy vízcsepp a tű hegyén a hatalmas tengerben, napjaim az idő folyamában elvesznek hang és árnyék nélkül. Arcomon vízfüggöny, könnyeimet zokogom.

Ami elmúlt, az elmúlt, ami jön, az jön; a jövés-menésben mi ilyen sietős?

Reggel, amikor felkelek, két-három ferde napsugár lép kisszobámba. A Napnak lába finoman, csendesen mozog; és én kábultan fordulok utána. Így hát… mikor kezemet mosom, napjaim a mosdókagylóban tűnnek el; evéskor a rizsestálkából tűnnek el; a csöndben, kimeredt tekintetem előtt elhaladnak. Érzem sietségét, és amikor kinyújtom a karom, hogy visszatartsam, elmegy kinyújtott karom mellett, ha sötétben fekszem az ágyamon, fürgén átlép testemen, lábam mellett elsuhan. Majd mikor kinyitom a szemem és újra meglátom a Napot, máris elfolyt az újabb nap. Sóhajtva eltakarom az arcom. De a legújabb nap árnyéka, már ebben a sóhajban múlni kezd.

A repülve menekülő napok során, mit tehetnék én ebben a zsúfolt világban?

Semmi más, csak tétovázás, csak kapkodás. A nyolcezer napi kapkodásban a tétovázáson kívül mi maradt még? Az elmúlt napok olyanok, mint szellő által elfújt könnyű füst, elpárolognak, mint a vékony köd a reggeli napsütésben.

Vajon milyen nyomokat hagyok magam után? Hagyok-e egyáltalán a könnyű ökörnyálhoz hasonló nyomot?

Meztelenül jöttem a világra, hogy egy szempillantás alatt meztelenül visszamenjek? Nem tudok belenyugodni, miért kell értelmetlenül átmennem ezen a szerencsétlen életen?

Te bölcs, mondd meg nekem, napjaink miért mennek el anélkül, hogy visszatérnének?

1922年3月28日

https://www.youtube.com/watch?v=punRqLJsbu0&ab_channel=%E6%B5%AE%E4%BA%91%E6%9C%97%E8%AF%BBFuyunStoryTime